Oldalak

2017. március 29., szerda

Történelem - Hogyan írjunk tökéletes esszét?

Sziasztok!

Ismét egy érettségivel kapcsolatos témáról írok nektek, ami nem más, mint a történelem esszé írása. Akik eddig nem gyakorolták, azoknak nehéz lesz rögtön belerázódni, de idővel, kis gyakorlással meg lehet szokni. Itt is vannak alapsémák, amiket jó tudni - hogyan építsük fel az esszét logikai sorrend alapján -, illetve az sem árt, ha képben vagyunk a feladat adott témakörével.
Tehát hogyan írjunk esszét? Összetett kérdés, de remélem, a bejegyzésem elolvasása után már tudni fogjátok rá a választ.

Van segítség?
Fontos tudni, hogy középszinten használhatunk történelmi atlaszt az írásbeli vizsga megírásakor, azonban emelt szinten csak az írásbeli második részénél, az esszéknél megengedett a segédeszköz használata. Emellett, ha így is bizonytalanok vagyunk, a magyar helyesírási kéziszótár is az asztalunk szélére kerülhet, hogy biztos, ami biztos, legalább a helyesírásnál ne vonjanak le pontot.

2017. március 26., vasárnap

Történelem érettségi - Évszámok, nevek, fogalmak (1. rész)

Sziasztok!

Arra gondoltam, ha már tételt nem is dolgozok ki teljes egészében, legalább némi segítséget azért nyújtanék hozzá, mégpedig úgy, hogy az összes témakörhöz/ tételhez leírom nektek azokat a neveket, évszámokat és fogalmakat, amelyeket érdemes tudnotok és beleépíteni a feleletetekbe - vagy csak szimplán a tudásotokba, hiszen az írásbelinél sem árthat.
Mivel elég sok a történelem anyag, rengeteg helyet foglalna a bejegyzésbe, úgy gondoltam, öt részre szedem, hogy ti is fokozatosan tudjátok elraktározni az új információkat.
Lássuk is az elsőt!

xoxo: Gin

1.) Az ókori Görögország:
Évszámok: 
  • Kr. e. II. évezred: mükénéi, krétai kultúra,
  • Kr. e. XVIII. század: poliszok születése,
  • Kr. e. 776: az első olimpiai játékok,
  • Kr. e. 621: Drakón törvényei,
  • Kr. e. 594: Szolón törvényei,
  • Kr. e. 508: Kleiszthenész,
  • Kr. e. 560-527: Peiszisztratosz,
  • Kr. e. 492-449: görög-perzsa háborúk,
  • Kr. e. 490: Marathón,
  • Kr. e. 480: a thermopülai csata,
  • Kr. e. 478: a Déloszi szövetség,
  • Kr. e. 431-404: a peloponnészoszi háború,
  • Kr. e. 336-323: Nagy Sándor
  • Kr. e. 146: Korinthoszt feldúlják a rómaiak.
Nevek:
  • Alekszandrosz (Nagy Sándor),
  • Agamennón, 
  • Aphrodité,
  • Apollón,
  • Arisztotelész,
  • Dareiosz,
  • Démokritosz,
  • Démoszthenész,
  • Dionüszosz,
  • Drakón,
  • Euripidész,
  • Hádész,
  • Héra,
  • Hermész,
  • Hérodotosz,
  • Hippiász,
  • Homérosz,
  • Kleiszthenész,
  • Miltiádész,
  • Pallasz Athéné,
  • Peiszisztratosz,
  • Periklész,
  • Pheidiász,
  • II. Philipposz,
  • Platón,
  • Poszeidon,
  • Szolón,
  • Szophoklész,
  • Thálész,
  • Themisztoklész,
  • Xerxész,
  • Zeusz.
Fogalmak: 
  • akháj,
  • akropolisz,
  • Areioszpagosz,
  • arisztokrata,
  • arkhón,
  • bulé,
  • cserépszavazás,
  • demokrácia,
  • démosz,
  • dór,
  • ekklészia,
  • filozófia,
  • geruszia,
  • heliaia,
  • hellénizmus, 
  • helóta,
  • hoplita,
  • jón,
  • materializmus,
  • metoikosz,
  • mitológia,
  • osztrakizmosz,
  • phalanx,
  • phülé,
  • polisz,
  • szatrapiák,
  • sztratégosz, 
  • türannisz/ türannosz.

2017. március 22., szerda

Magyar tételek - Közép és emelt szint elvárásai

Sziasztok! 

A töri témakörökről már korábban írtam egy bejegyzést, most a magyar tételeken van a sor. Mind a lehetséges, gyakori irodalom, mind pedig a nyelvtantételeket összeszedtem nektek, hogy áttekinthető legyen számotokra is, milyen szintű elvárások vannak a magyar érettségin, ezen kívül néhány alap információt is megosztok veletek, amelyeket érdemes tudni.
Kezdjük is rögtön ezekkel!

Hogy ne bukjunk meg?
Ez érdekes kérdés, hiszen magyarból elég nehéz elégtelen érettségit produkálni. Ha már csak néhány alap fogalommal tisztában vagyunk és a szövegértés is megy, nem lehet túl nehéz dolgunk. Ahhoz, hogy az elégséges szintet elérje valaki, legalább 25%-on kell teljesítenie, ami azt jelenti, hogy az írásbelin és szóbelin legalább 12-12%-ot kell elérni ennek érdekében.

2017. március 20., hétfő

AVON alapozó mustra

Sziasztok, szép napot!

Ezúttal egy szintén tőlem eltérő bejegyzéssel érkeztem, amely kivételesen nem az érettségiről, nem a kritikákról fog szólni, hanem újfent a szépségápolásról.
Korábban már írtam egy cikket ebben a témában, amely arról szólt, hogyan tartsuk tisztán az arcbőrünket, mit tegyünk a pattanások ellen (ide kattintva megtekinthető). Ezúttal -, ha már az arctisztítás lépéseit tisztáztuk - arról fogok nektek véleményt írni, milyen termékekkel és hogyan érdemes elfedni a bőrhibákat, azaz hogyan válasszunk tökéletes alapozót? 
Ez egy elég összetett kérdés, így leszűkítettem a választási lehetőségeket az AVON termékekre. Néhány hónapja teljes jogú AVON tanácsadónő lettem - ár jó ideje ért a dolog, hiszen szeretem ezeket a termékeket -, így arra gondoltam, kipróbálok néhány új dolgot, amit korábban még nem rendeltem meg a cégtől. Ide tartoznak az alapozók is, amelyeket mind leteszteltem.

2017. március 16., csütörtök

Történelem tételek - Közép és emelt szint elvárásai

Sziasztok! 

Újabb érettségivel kapcsolatos bejegyzéssel érkeztem. Ezúttal a történelem érettségi tételeit, témaköreit hoztam el nektek, hozzácsatolva plusz információként, mit is várnak el adott esetben a fent említett tárgy érettségizőitől. 
Fontos tudni: az írásbeli során az összes feladat valamilyen szempontból arra kíváncsi, tisztában vagy e különböző történelmi személyekkel (munkásságukkal), évszámokkal (hozzájuk köthető eseményekkel), topográfiai adatokkal (azaz felismered-e a térképrészletet, amelyet megadnak, be tudsz-e jelölni rajta megadott városokat/ birodalmakat) és fogalmakkal (mit jelent az adott kifejezés, mihez/ kihez köthető). Érdemes tehát minden apró részletre odafigyelni!

2017. március 9., csütörtök

Kritika #2 - Kávészünet

Sziasztok! 

Egy újabb kritikával érkeztem, melyet a drága Elisabeth kért tőlem, így a napokban leültem - amint volt egy kis szabadidőm -, hogy átböngésszem a blogját, mely a Kávészünet címet kapta.

2017. március 8., szerda

Pattanások, avagy hogyan szépítsük az arcunkat?

Sziasztok! 

Ezúttal nem érettségi témához köthető bejegyzést hoztam nektek - de ígérem, hamarosan érkezem a tételsorral -, hanem egy kis arcápolásról szóló cikket, amit talán hasznosnak érezhettek. 
Sokan küzdenek problémásabb bőrrel, köztük jómagam is. A pattanások, mitesszerek olykor erősen meg tudják keseríteni a mindennapjainkat, és nyilvánvalóan minél előbb szeretnénk, ha kisimulna a bőrünk. A következő bejegyzést 5 évnyi tapasztalat alapján írtam meg, hogy segíthessek másoknak, nehogy elkövessenek olyan hibákat, amelyeket én elkövettem korábban.